Aki a matekot szereti... - Megjelent oktatónk, Csönge Tamás kritikája

„A főhősnek új perspektívából kell szemlélnie a dolgokat, hogy felszabadítsa a benne rejlő potenciált és elérje a hőn áhított sikert. Más szóval azonosulhatóvá, normálissá kell válnia.” Csönge Tamás írása a Marguerite, a számok szerelmese című filmről.
 

Anna Novion harmadik játékfilmjének főhőse a huszonöt éves Marguerite (Ella Rumpf), a párizsi École normale supérieure egyik legígéretesebb tehetségének tartott matematikus doktorandusza. A lány kutatásában nagy áttörésre készül: bizonyítani szeretné a számelmélet egyik legrégibb megoldatlan problémáját, a Goldbach-sejtést. Amikor nyilvános szakmai előadásán témavezetőjének, Werner professzornak (Jean-Pierre Darroussin) az új mentoráltja, Lucas (Julien Frison) rámutat, hogy következtetéseit hibás tételekre alapozta, a lány összeomlik és otthagyja az egyetemet, fontolgatva, hogy végleg felhagy a matematikával. A film érzékletesen és részletesen tárja fel, ahogyan az incidens után fokozatosan „kinyílik a világ” az autisztikus zseniként megismert Marguerite előtt, aki korábban minden idejét a matematikának szentelte. Táncosként dolgozó új lakótársa, Noa (Sonia Bonny) bevezeti őt a nagyváros éjszakai életébe, ahol megismerkedik az érzékiséggel, a szexualitással és az emberi kapcsolatok új dimenzióival. A folyamat betetőzése, amikor Marguerite a korábban riválisának tartott Lucas-val nemcsak szorosabb szakmai, de romantikus viszonyba is kerül, amely döntő jelentőségű abban, hogy végül siker koronázza az egyetem falain kívül befejezett kutatását.

Hogy a film cselekményét unalmasnak vagy tartalmasnak, üresjáratokkal telinek vagy feszesnek, eredetinek vagy elcsépeltnek, tempóját meditatívnak vagy feleslegesen elnyújtottnak, karaktereit felejthetőnek vagy emlékezetesnek tartom-e, hogy mennyire meggyőző a színészi játék és életszerűek a párbeszédek, vagy működik-e a főszereplők közt „a kémia”, az tulajdonképpen érdektelen, mivel az alkotás egyik aspektusában sem nyújt különösebben kirívó vagy gyenge teljesítményt, gondosan belesimul a kortárs európai szerzői filmes mezőnybe. Hiába találkozunk Párizs külső és belső architektúráinak gondosan színre vitt vizuális motivikájával, esztétizált montázsszekvenciákkal, túldramatizált konfliktusokat kirobbantó jelenetekkel, a főszereplő lelki állapotát megjelenítő, kontrasztos színvilágú, stilizált snittekkel, képtelen lennék ezek kapcsán tágabb kontextusban is érvényes állításokat tenni. Ami miatt mégis érdemes beszélni a filmről, az a cselekmény mozgatórugójaként működő, meglehetősen bosszantó ideologikus mozzanat, amelynek középpontjában nem a „lányok rosszak matekból” mítoszának lebontására tett (nem éppen újszerű) próbálkozás vagy az autisztikus személyiség megjelenítésével kapcsolatos reprezentációs nehézségek, hanem a tudományos munka és a tudós karakterének az ábrázolása áll.

Tovább a teljes írásra!

Forrás: Jelenkor

Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszék

H-7624 Pécs, Ifjúság útja 6.    +36-30-1212918    simor.kamilla@pte.hu